Ebben a bejegyzéseben az van leírva és bemutatva képek segítségével, hogy hogyan kell feltelepíteni a Windows 10-et.
Információk és megjegyzések:
- A telepítéshez szükség van egy telepítési adathordozóra, amelyhez már előzőleg le lett töltve és amelyre már rá lett rakva boot-olható formában a Windows 10 telepítési lemezképe (iso).
- A bejegyzésben szereplő lépések között sok opcionálisan eldönthető van, éppen ezért el lehet térni az itt leírtaktól a felhasználói igények szerint.
- Ebben a bejegyzésben a Windows 10 Pro (1909) magyar verziójának a telepítési menete van végigvezetve, a többi (korábbi) verziók ettől eltérhetnek.
Lépések:
-
Sikeres boot-olás után a következő betöltőképnek kell megjelennie. (A Windows logója helyett az alaplapgyártó logója is megjelenhet beállítástól és telepítési módszertől függően.)
-
Betöltés után a megjelenő ablakban alapértelmezettként minden beállítás magyar, így ezeken nem szükséges módosítani. A
Tovább
gombra kell kattintani a telepítés folytatásához.
-
A következő ablakban a
Telepítés
gombra kell kattintani.
-
A következő ablakban a Windows aktiválását lehet megtenni, de erre a telepítés után is lehetőség van. Későbbi aktiválás esetén a
Nincs termékkulcsom
feliratra kell kattintani.
-
A következő ablakban a különböző Windows 10 operációs rendszerek között lehet választani. Jelen útmatatóban a Windows 10 Pro verziójának a telepítése van végigvezetve, így itt ez van kiválasztva.
A kiválasztás után aTovább
gombra szükséges kattintani.
-
A következő ablakban a telepítés folytatásához el kell fogadnunk a licencfeltételeket, így az
Elfogadom a licencfeltételeket.
felirat előtti jelölőnégyzet kipipálása után aTovább
gombra kell kattintani.
-
A következő ablakban az
Egyéni: A Windows telepítése a korábbi adatok megőrzése nélkül (részletes beállítási lehetőségekkel)
opcióra kell kattintani “tiszta” telepítés érdekében.
-
A következő ablakban ki kell választani azt, hogy hova települjön az operációs rendszer. A kiválasztott meghajtót vagy partíciót a telepítő formázni fogja, így ha azon adat van tárolva, akkor az mind el fog veszni. (Főleg több meghajtó és partíció esetén kell odafigyelni, hogy pontosan melyik legyen kiválasztva.) A lent található eszközök segítségével igény szerint lehet formázni meghajtót vagy létrehozni és törölni partíciót. A hely kiválasztása után a
Tovább
gombra szükséges kattintani.
-
A következő ablakban a telepítés állapota követhető figyelemmel, nincs közben semmilyen tennivaló.
-
Miután a telepítő átmásolta és feltelepítette a szükséges összetevőket, a rendszer újra fog indulni. Előtte azonban 10 másodpercről fog visszaszámolni, de ez átugorható az
Újraindítás most
gombra kattintva. Fontos! Az újraindítás során a számítógépnek már nem a telepítési adathordozóról kell, hogy boot-oljon, hanem a korábban kiválasztott meghajtóról.
-
Az újraindítás után a telepítő előkészületeket végez a háttérben.
Majd az alább látható töltési képernyőnél kell egy kicsit várakozni. A telepítés ezzel még nem ért véget, pár dolog beállítása még szükséges, amelyre még csak ezután fog sor kerülni.
-
A megjelenő képernyőn a régiót lehet kiválasztani. Alapértelmezettként
Magyarország
van kiválasztva, így csak azIgen
gombra szükséges kattintani.
-
A következő képernyőn a billentyűzet kiosztását lehet kiválasztani. Alapértelmezettként a
magyar
van kiválasztva, így itt is csak azIgen
gombra kell kattintani.
-
A következő képernyőn egy második billentyűzetkiosztást is fel lehet még venni. Ha nincs rá szükség, akkor a
Kihagyás
gombra kell kattintani.
-
A következő képernyőn a
Beállítás személyes használatra
lehetőséget szükséges kiválasztani, majd aTovább
gombra kell kattintani. (Ez a beállítás a telepítés elvégzése után bármikor módosítható.)
-
A következő képernyőn lehetőség van kiválasztani, hogy online (Microsoft) vagy offline (helyi) fiókkal legyen használva a Windows. Jelen útmutatóban egy offline (helyi) fiók létrehozás látható, amihez a bal alsó sarokban található
Offline fiók
feliratra kell kattintani. (Ez a beállítás a telepítés elvégzése után bármikor módosítható.)
-
A következő képernyőn (A Microsoft-alkalmazások és -szolgáltatások teljes kínálatának kihasználásáért jelentkezzen be) a
Korlátozott működés
feliratra szükséges kattintani.
-
A következő képernyőn meg kell adni egy tetszőleges nevet/felhasználónevet, majd a
Tovább
gombra szükséges kattintani.
-
A következő képernyőn az előző lépésben megadott felhasználónak lehet jelszót adni. Ha nincs szükség a fiók jelszavas védelmére, akkor a mező kitöltése nélkül a
Tovább
gombra kell kattintani. (Fiókhoz tartozó jelszót bármikor létre lehet hozni a telepítés elvégzése után is.)
-
A következő képernyőn a fiókhoz tartozó tevékenységelőzmények felhasználásáról lehet dönteni. Ha erre nincs szükség, akkor a
Nem
gombra kell kattintani.
-
A következő képernyőkön található beállítási lehetőségek az egyéb szolgáltatásokhoz kapcsolódnak, amelyek teljes mértékben opcionálisak, a felhasználói igények szerint érdemes rájuk választ adni. Jelen útmutatóban az látható, hogy mindegyik szolgáltatásra nemleges válasz van adva.
A következő képernyőn (Hatékonyabb munka hangparancsokkal) azOnline beszédfelismerés mellőzése
opciót szükséges kiválasztani, majd azElfogadás
gombra kell kattintani.
-
A következő képernyőn (A tartózkodás hely használatának engedélyezése a Microsoft és az alkalmazások számára) a
Nem
opciót szükséges kiválasztani, majd azElfogadás
gombra kell kattintani.
-
A következő képernyőn (Eszköz nyomon követése) a
Nem
opciót szükséges kiválasztani, majd azElfogadás
gombra kell kattintani.
-
A következő képernyőn (Diagnosztikai adatok küldése a Microsoftnak) az
Alapszintű
opciót szükséges kiválasztani, majd azElfogadás
gombra kell kattintani.
-
A következő képernyőn (Szabadkézi műveletek és gépelés javítása) a
Nem
opciót szükséges kiválasztani, majd azElfogadás
gombra kell kattintani.
-
A következő képernyőn (Testreszabott szolgáltatások a diagnosztikai adatok felhasználásával) a
Nem
opciót szükséges kiválasztani, majd azElfogadás
gombra kell kattintani.
-
A következő képernyőn (A hírdetési azonosító használatának engedélyezése az alkalmazások számára) a
Nem
opciót szükséges kiválasztani, majd azElfogadás
gombra kell kattintani.
-
Mindezek után a betöltőképernyők előtt szükséges egy kicsit várakozni az előkészületek miatt. Nincs közben semmilyen teendő.
-
Végül meg fog jelenni az asztal, megnyitva rajta az Edge böngésző üdvözlőoldalával. A Windows 10 telepítése ezzel befejezettnek tekinthető.
Hasznos volt ez a bejegyzés?
5 / 0
nagyon jó
Többször szerepel a szövegben, ami egyébkéntvnagyon világos és érthető: …… a NEM opciót szükséges kiválasztani…… Azon kívül, hogy a szükségesnél jobban ki adjuk magunkat, mi történik még az IGEN választásakor?
Szia!
Több adatot és információt adunk ki a Microsoft számára, ennek hatására pedig elérhetőek lesznek bizonyos (plusz) funkciók és testre szabott lehetőségek, ránk szabott, célzottabb hirdetésekkel fogunk találkozni.
Amúgy a telepítés menetét és a lépéseket (21-27) nem változtatja meg az, hogy melyik kérdésre milyen válasz (igen vagy nem) van adva.
Remélem tudtam válaszolni ezzel a kérdésedre. Szép napot!
A problémám, h a 14.es kép után nem a 15. következik nálam, hanem egy wifi vagy ethernet választó ablak, amelyeket hiába használok jól, a wifit látja, de a Microsofthoz akar jelentkezni, meg szakítja, ethernet kábellel pedig ugyanez, csak végtelen ciklusban próbálkozik, sosem sikerül. Alapesetben lennie kellene egy gombnak a bal alsó sarokban, h. “Nincs internet”, de ez nem jelenik meg, nincs ilyen gomb.
5 napja szívok ezzel. Laptop:Acer
Pcmen minden hibátlan, kivéve h a laptop HDD-t satásra rá rakva ugyan települ a win10pro, csak az újraindításkor nem találja az op rendszert.
Köszönöm válaszát előre is!
Szia!
Ha a számítógép a telepítés közben nincs vezetékkel a hálózathoz csatlakoztatva, akkor valóban van egy plusz lépés a Windows 10 telepítésekor, ahol felkínálja, hogy valamely módon (notebook esetében akár WiFi-vel) csatlakozz az internethez. Ahogy te is írod, ebben a lépésben nem kötelező csatlakozni az internethez, sem hálózati kábellel, sem WiFi-n keresztül, elég a “Nincs internetem” feliratra kattintani a bal alsó sarokban. A következő képernyőn pedig szintén a bal alsó sarokban a “Folytatás korlátozott telepítéssel” feliratra kell kattintani. Ebben az esetben már csak lokális (helyi) felhasználót lehet/enged létrehozni.
– Próbáld ki, hogy semmilyen módon nem csatlakozol a hálózathoz már a telepítés elejétől és közben sem és akkor a fentebb leírtakat kell követned.
– Vagy csatlakozz a telepítés elejétől kezdve kábellel az internethez és kövesd a 15. és 16. lépésben leírtakat.
Azt, hogy a feltelepített operációs rendszert nem találja, annak több oka is lehet:
– Rossz a boot sorrend és az újraindítást követően a telepítő médiáról (például pendriveról) akar boot-olni, ha nem lett közben az eltávolítva.
– A boot-olási mód rosszul van beállítva (UEFI és/vagy Legacy).
– A 8. lépésnél érdemes az összes partíciót törölni, hogy csak egy üres, megformázatlan lemez maradjon és azt kiválasztva telepíteni az operációs rendszert.
– Valamilyen egyéb Storage BIOS/UEFI beállítás rossz (például nem AHCI módban van).
Remélem ezek alapján sikerül a problémá(ka)t elhárítanod. Várom a visszajelzésedet!